MENÜ

Köszönjük!

 

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki a 2011. május 22-én tartott jótékonységi zeneesten részt vett, hogy jelenlétével hozzájárult a jó hangulathoz és a zongora felújításához.

 

Minden fellépőnek külön köszönettel tartozunk a színvonalas műsorért.

 

 

 

Jótékonysági Zeneest a Zongoráért

  

Bizonyára sokan emlékezünk még az Újpesti Evangélikus Templom Gyülekezeti Termében álló régi, kopottas zongorára. Sajnos legtöbbünk emlékében úgy él, mint az asztalterítővel lefedett hangszer, amelyen egy szép csokor virágot helyeztek el, vagy amelyre szeretetvengégség alatt a süteményestálat tették.

Pedig ez a hangszer több, mint amit a szem elsőre meglát...

A gyülekezet a Zsargó család jóvoltából immáron több mint 30 éve tulajdonosa és birtokosa egy bécsi zongorának. Sajnos az elmúlt években a hangszer feledésbe merült és nem használták, melynek következtében most igen rossz állapotban van. Azonban szakember segítségével a zongora felújítható.

Remélhetően a felújítást követően kisebb koncertek, zeneesteknek a Templomban történő tartása esetén a Gyülekezeti Teremből (ahol a zongora jelenleg elhelyezkedik és ahol az énekkari próbákat kívánjuk tartani) át lehetne szállítani.

A zongora megmentése esetén nem csupán az énekkar gazdagodna egy hangszerrel, hanem az Újpesti Gyülekezet hosszú időre visszanéző múltjának egy értékes darabját kapná vissza. 

 

Az Újpesti Evangélikus Énekkar és a Gyülekezet többi tehetséges tagjai,

2011. május 22-én este 6 órai kezdettel

Jótékonysági Zenesettet tartanak a Zongora megmentéséért.

A színes program várhatóan remek szórakozást nyújt kortól függetlenül.

 

Műsorvezető: Blázy Márton

 

Az est során fellépnek:

Újpesti Evangélikus Énekkar:

Balog Zsuzsanna (alt)

Galgóczi Zsófia (szoprán)

Gretsy Klaudia (szoprán)

Dr. Györgyi Piroska Sarolta (szoprán)

Haba Gábor (basszus)

Korpai Éva (alt)

Kovács-Gretsy Bodó (szoprán)

Nemestóthy Ildikó (szoprán)

Dr. Pintér Attiláné (alt)

Perl-Tonk Réka (szoprán)

Petőné Fekete Katalin (szoprán)

Solymár Péter Tamás (basszus)

Tonk Viktória (szoprán)

Visnyovszky Áron (basszus)

Galgóczi Olivér (gitár)

és zenekara

Visnyovszki Áron (zongora)

Balog Zsuzsanna (fuvola)

Kovács-Grétsy Bodó (vers)

Molnár Imre (blockflőte)

Galgóczi Zsófia (furulya)

Drexler Márton (oboa)

Nagy Bálint (szavalat)

Juhászné Szabó Erzsébet (ének)

Györgyi Piroska Sarolta (ének)

orgonán közreműködik: Csorba István

és még sokan mások

(a fellépők névsora visszajelzéstől függően folyamatosan -remélhetőleg-bővül)

 

Mindenkit Sok Szeretettel Várunk!

 Meghívó

Hírek

  • Ünnepi Istentisztelet
    2014-10-22 12:02:01

    2014 november 9-én vasárnap 10:00-tól kezdődő Ünnepi Istentiszteleten énekkari szolgálatot teljesítünk. Mindenkit szeretettel várunk!. 

  • Szerdai próba
    2014-10-22 12:00:30

    2014. október 23 helyett a heti próbát 2014 október 22-én tartjuk. Mindnekit szeretettel várunk!!!

  • Énekkari szolgálat márciusban
    2014-03-10 10:30:39

    2014. március 23-án az Újpesti Evangélikus Énekkar énekkari szolgálatot teljeít a 10 órás Istentiszteleten az Újpesti Evangélikus Templomban! Mindenkit szeretettel várunk!

  • Énekkari szolgálat márciusban
    2014-03-10 10:30:38

    2014. március 23-án az Újpesti Evangélikus Énekkar énekkari szolgálatot teljeít a 10 órás Istentiszteleten az Újpesti Evangélikus Templomban! Mindenkit szeretettel várunk!

  • Ökumenikus Kórustalálkozó Újpesten
    2013-10-07 09:55:21

    2013 október 12-én 17:30-tól Ökumenikus Kórustalálkozó Újpesten

    Az Újpest-Kertvárosi Szent István-plébánia Laudate kórusa szervezi a találkozót, amelyre meghívást kapott a káposztásmegyeri katolikus kórus, a reformátusok, az evangélikusok és a baptisták kórusa.

  • Jótékonységi közlemény az árvízkárosultak megsegítésére !!!!!
    2013-06-17 12:58:51

    Jótékonységi közlemény az árvízkárosultak megsegítésére !!!!!

     Az utóbbi hetekben lezajlott árvíz egész országunkat érintette. Az árvízi védekezés mindannyiunk összefogását igényelte és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy segítségben nem volt hiány.  Azonban ez a segítség és összefogás nem merülhet ki a gátakon folytatott munkában, hiszen sokan szenvedtek jelentős károkat. Házak, földek, néhol egész életek munkája veszett oda a katasztrófa miatt.  Ennek tudatában az Újpesti Evangélikus Énekkar is szükségét látja, hogy kivegye részét a maga módján a segítségnyújtásban. A 2013. június 22-én (szombat) 16:00-kor tartandó "Mozi délután" elnevezésű programja során jótékonysági felhívással él és gyűjtést szervez az árvízkárosultak megsegítésére.  Kérjük segítsen velünk együtt! Látogasson el és felajánlásával támogassa e nemes célt!

     Köszönettel:

     Újpesti Evangélikus Énekkar

  • Újpesti Karácsonyi Vásár
    2012-12-06 10:31:40

    2012 december 8-án az Újpesti Evangélikus Énekkara karácsonyi dalokkal készül az Újpesti Karácsonyi Vásár ünnepi műsorára.
    Az Újpesti Evangélikus és Babtista gyülekezet 16:00-tól a Szent István téren a Nagyszínpadon közös adventi műsort és gyertyagyújtást tart.
    Mindenkit sok szeretettel várunk!! :)
    http://ujpest.hu/karacsonyivasar

  • Ünnepi Istentisztelet beszálomó
    2012-11-29 13:41:12
  • az 5. énekkari baba megérkezett!
    2012-10-10 15:41:53

    Megszületett az 5. énekkari baba! Isten hozta Solymár Bertalan Miklóst!

    Gratulálunk a büszke szülőknek és nagytestvérnek!

  • Augusztus 2-án próba!
    2012-07-29 15:57:35

    2012 augusztus 2-án újra próba! Mindekit szeretettel várunk!!!

  • Koncertünk az evangelikus.hu-n
    2012-05-24 13:26:43
  • Jótékonysági vásár
    2012-04-11 14:11:20

    2012. május 19-én Jótékonysági Kézműves Vásárt tartunk a Zeneest után! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

  • Az Énekkar a facebookon!!!
    2012-03-21 19:16:47

    Van facebook lapunk is!!!

    http://www.facebook.com/UjpestiEvangelikusEnekkar

    Lájk?

  • 2012. március 25
    2012-03-15 09:36:37

    2012 március 25-én a Vasárnapi Istentiszteleten énekel az Újpesti Evangélikus Énekkar. :)

  • Farsangi fellépés
    2012-01-26 10:35:23

    2012. február 12-én a Vasárnapi Istentiszteleten fellép az Énekkar. A tagok különböző népek viseletébe öltözve adjk elő repertoárjuk legújabb darabját. (osztrák; vietnami, indián, cowboy, eszkimó, arab)

  • Képek
    2011-12-22 10:45:01

    Újpesti Karácsonyról képek a Gallériában!!!

  • 2012
    2011-12-19 19:18:40

    2012 első énekkari próbája: 2012. január 10!!!!!

  • Újpesti Vásár
    2011-12-14 12:05:57

    Az Énekkar idén is fellép az Újpesti Vásárban tartandó Adventi Műsorban 2011. december 17-én, szombaton 16:30-kor.

    Mindenkit szeretettel várunk!!

     

     

  • Új menüpont és segédanyagok
    2011-11-20 15:30:26

    A honlap új menüponttal bővült: az Adventi Zeneest meghívójával!!

    Valamint a segédanyaok között A kicsi gyermek kezdetű karácsonyi dal 2 szólama is megtalálható. Jó gyakorlást!

    Egyben arculatváltás is történt, reméljük sokaknak tetszeni fog.

  • Kivételes!! próbaidőpont!!!
    2011-10-28 12:18:19

    A következő próba 2011. november 3-án csütörtökön lesz!!!

    A keddi, november 1-i időponton az Ünnepre való tekintettel változtattunk. :)

    Várunk mindenkit sok szeretettl tehát november 3-án 18:30-kor!!!

  • Próba augusztusban!
    2011-07-15 19:16:39

    Mindenkit szerettel várunk a kiadós nyári pihenés után augusztus 30-án (kedd) a szokásos 1/2 7-es időpontban kóruspróbára!

  • Gödöllői kirándulás képei
    2011-07-15 19:14:42

    A gödöllői kirándulás képei mostantól megtekinthetőek a gallériában.

  • Videók
    2011-05-30 10:43:42

    Új Videók a 2011. május 22-i koncertről!!

  • Képek
    2011-05-27 11:15:26

    Új képek a galláriában a 2011. május 21-én tartott Evangélikus Énekkarok Találkozójáról.

  • Zeneest a Zongoráért
    2011-05-24 14:24:06

    Szeretnénk megköszönni, hogy olyan sokan részt vettek a 2011. május 22-én tartott Jótékonysági Zeneesten.

    A műsor magas színvonaláért külön köszönettel tartozunk minden fellépőnek.

     

  • Köszönet!
    2011-04-28 14:40:33

    Mindenkinek köszönjük a Húsvét Hétfőn való zenés közreműködést!

  • Boldog Húsvétot!
    2011-04-23 14:53:03

    Áldott, Boldog Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!

  • Húsvét
    2011-04-19 09:56:46

    2011. április 25-én Húsvét Hétfőn Solymár Boróka keresztelője.

     Az Énekkar Galgóczi Olivér gitáros közreműködésével Leonard Cohen Halleluja-ját adja elő.

  • Énekkari kerti parti
    2011-03-30 11:02:26

    2011. április 16 (szombat) délután  Énekkari "kerti parti"-t tartunk a parókia kertjében. A program:

    16:00 érkezés, beéneklés, próba

    18:00 sütögetés

    20:00 záróakkord próba

  • Új Találkozások!
    2011-03-30 10:28:43

    Mindenkinek köszönjük a vasárnapi Új Találkozás Istentiszteleten való részvételt!

    Az énekkari vezető ezúton is gratulál minden lelkes fellépő tagnak! ;)

  • Új Találkozások
    2011-03-23 14:18:43

    Vasárnap 6-kor Új Találkozás Istentisztelet Pestújhelyen!

    Téma: Szabadság és reformáció!
    Szerepel az Újpesti Evangélikus Énekkar (Indulj szép égi szekér... kezdetű dal)

    cím: http://newsreview.hu/index.php?do=contact

    Gyülekező az Újpesti Evangélikus Templom előtt 1/4 6-kor 

  • Boldog Születésnapot!
    2011-03-13 17:44:34

    2011. 03. 01. napján, megszületett a második énekkari baba, Bálint. Gratulálunk! :)

Asztali nézet